A sörfőzés ma ismert legősibb receptje egy kb. 7.000 éves mezopotámiai agyag-táblán látható, mely így hangzik: csírázott, aztán szárított magvakból gyúrjál tésztát, formálj belőle kenyeret, kissé süsd meg, aztán morzsold szét, áztasd vízbe, és hagyd egy napon át erjedni. Természetesen ez az ital nem hasonlít a mai sörhöz, de valahogy így indult a sörfőzés.

Ebben az időben még egyszerű magokból és bizonyos gyümölcsökből készítették a sört, de találtak olyan korabeli dokumentumot is, mely a kenyér esőbe való kirakását javasolja, miáltal egy "átázott, de hihetetlenül pezsdítő" anyagot kapunk. Nem teljesen alaptalan tehát, mikor a "folyékony kenyér" elnevezéssel viccelődünk. Bizonyítékok vannak arra, hogy a sörfőzés tudománya hamar elterjedt a Tigris és Eufrátesz folyókon túli területeken is. Afrikában, Ázsiában és Európában is komoly hagyományai vannak ennek a mesterségnek. Ázsiában az erjesztés folyamatának ismeretét inkább a szaké, a rizspálinka elkészítésének szolgálatába állították, míg a később Európában letelepedő szlávok rozsból erjesztették ezt az italt. De abban az időben, ahogy ma is, kontinensünkön mégis az árpa és a búza volt a sör alapja. Amikor az ember megtanult gabonát őrölni, kenyeret sütni, már nem volt messze a „folyékony kenyér” készítésétől.

Az első hiteles információ a sörről Mezopotámiából való, i.e. 3.500 tájáról. Ez a vidék legendásan gazdag gabonatermést hozott, így hamar megtanulták a sörkészítést is. A sumérok már ékírásukban is használják a sör szót. Az első jelentős söráldozati emlék is az ő agyagtábláikon maradt fenn. A termékenység istennőjének, Nin–Harrának mutattak be söráldozatot. A sörfőzők igen megbecsült emberek voltak a sumeroknál, még a katonai szolgálat alól is fel voltak mentve. A mezopotámiai Uruk városából származik a világ legrégebbi sördokumentuma. Képírással mutatja be a sörfőzést és az istennőnek bemutatott áldozatot. Ez az agyagtábla bizonyítja, hogy valóban a sumerok voltak a világ első sörfőzői.

Sörük némileg hasonlított a maihoz, azzal a különbséggel, hogy valószínűleg nem használtak komlót. A sör nemcsak kedvelt népi ital volt, hanem bizonyos kategóriák szerint megállapított járandóság is. A munkások és rabszolgák napi egy liter gyenge sört, a nehezebb fizikai munkát végző és az alacsony beosztású hivatalnokok napi 2 liter sört, a közepes beosztásúak és asszonyok napi 3 litert, a főemberek napi 5 litert kaptak. Természetesen az akkori sörök alkoholtartalma jóval alacsonyabb volt, mint ma.

Sörténelem

Hihetetlen, de ebből az időből származik a csaposnő fogalma. A történet szerint a szép Kababa volt az első csapos, sörkereskedő, aki Babilon környékén megalapította Kis városát. A legenda szerint ő volt a városállam királynője. De Gilgames, Uruk királya is nagy sörpártoló volt. A történetét megörökítő eposz szerint a sör hatása alatt számos kapcsolatot létesített alkoholtól elgyengült nőkkel. Egy sor fennmaradt rajz mutatja, hogy a sumérok pipaszerű, hosszú szívócsővel egy nagy edényből szívták ki a sört.

Utódaik, a filiszteusok 1000 évvel Krisztus előtt már olyan söröskorsót használtak, amely szűrővel volt ellátva. A másik nagy mezopotámiai nép, a babilóniai talán még inkább tisztelte a sört, olyannyira, hogy szent könyvük italként csak azt ismeri el. Nemcsak gondűző hatását értékelték, hanem mint folyékony kenyér fontos táplálék is volt, sőt gyógyító hatása miatt számos receptben is előfordult – valamennyi gyógyszert előírás szerint sörben kellett feloldani, és úgy bevenni.

A nagy törvényhozó, Hamurappi a tankönyvekből ismert törvényei mellett a sörről is rendelkezett. Nem csupán a sörfőzést és a sörkimérést szabályozta, hanem elrendelte, hogy a hamisítókat saját lőréjükkel kell halálra itatni.

Törvényoszlopának néhány fontos cikkelye:

• a kocsmáros, aki sörét nem árpában, hanem ezüstben fizetteti, fojtassék vízbe,

• a papnőt, aki a kocsmát felkeresi, vagy kocsmát nyit, égessék meg,

• a kocsmárosnét, aki kocsmájában politikai vagy államellenes társalgást eltűr és nem adja át a vendéget a hatóságnak, meg kell ölni,

• a hamisítót saját hordójába kell fojtani, vagy olyan sokáig itatni saját sörével, hogy megfulladjon.