A magyar nép hagyományosan borfogyasztó. Viszont Ázsiából származik, ahol életmódjukból adódóan nem tudtak szőlőt termeszteni, csak árpát. Ezért aztán más nomád népekhez hasonlóan ők is ismerték a sör készítését – a „sernevelés” ősi magyar szó.

A magyar sörfőzésre vonatkozó legrégibb írásos emlékünk 1552–ből származik, amikor egy főúr végrendeletében úgy rendelkezett, hogy halála emlékére söröstort tartsanak. Eleink kedvenc itala az árpasör volt, de amikor megismerték a mézsört, azt is szívesen fogyasztották. A komló magyarországi megjelenésének időpontját, 1095–öt a pannonhalmi apátság alapítólevelében találjuk.

A népi serfőzés már a tatárjárás előtt is magas színvonalon állt. A sörfőzés az asszonyok dolga volt. Sört csak az főzhetett, akinek földje volt. Az 1300–as években kialakult az a szokásjog, hogy a városi polgárok saját házuk elkülönített részében saját árpájukból főzhettek sört. Hogy ki jogosult sörfőzésre, azt a városi dobos kiáltotta ki. A szerencsés polgár kitűzhette házára a cégért, a város címerét, az alján lelógó, fából esztergályozott, kékre festett golyóval. Ez a golyó a városi tanács pénzeszacskóját jelképezte, amelynek eredetijébe a sörjogos polgár befizette a „sörgarast”.

Az Anjouk és a Hunyadiak idején már kedvelt ital volt a sör, minden valószínűség szerint a mai budai Döbrentei téren sörfőző ház állt. Pesten a török hódoltság előtt is üzemelt a Pesti Sörfőzőház, aminek emlékét a mai Sörház utca őrzi. Az 1600–as években a sörfőzés már virágzó iparággá vált, egyre–másra létesültek a sörfőzdék a városokban, udvarházakban és a várakban is. A középkorban a kórház és a sörfőzde szorosan összetartozott. A korból való festményeken gyakran látható csuklyás barát, kezében söröskorsóval. Az ispotály területén gyógyszerként adtak sört betegeknek és terhes anyáknak. Ezért aztán nem meglepő, hogy a korai magyar sörfőzésben jelentős szerepet játszott a Johannita ispotályos rend.

A földesurak vállalkozó kedve azt eredményezte, hogy a sörfőzés hamar meghonosodott az udvarházakban. Az ország szinte valamennyi főnemesének, Nádasdyaknak, Pálfyaknak, Thurzóknak, Balassáknak (Balassi Bálint nemzetségének) volt serfőzdéje. Csakhamar versengés alakult ki közöttük, ezért a jó sörfőző mester az udvarházak egyik legmegbecsültebb embere lett.

Az első magyarországi sörgyárat II. Rákóczi Ferenc alapította 1701–ben Őraljafán. A sörgyár a fejedelem ungvári uradalmához tartozott, és a század legnagyobb magyar sörfőző üzemének számított. A falu egész lakossága ott dolgozott, és nemcsak a környéket látta el sörrel, hanem a Vereckei–hágón át még külföldre is szállított. Amikor a 1500–as években a magyar várak egy részét német katonaság-gal töltötték fel, ott is felvirágzott a serfőzés. A sör ugyanis lényegesen olcsóbb volt, mint a bor, és a németekhez amúgy is jobban illett. A sok vársörfőzde közül talán a leghíresebb a detrekői, amelyben évi 1000 akó (kb. 55 000 liter) sört főztek.